A Magyar Kupa sorsolás pillanata, amikor a futballtérkép újrarajzolódik

Van egy pillanat a magyar futballszezonban, amikor egy amatőr öltözőben abbamarad a kártya, az edzők a telefonjukat emelik, a szurkolók pedig egy régi monitor elé gyűlnek. Nem döntő, nem is bajnoki rangadó. Mégis ilyenkor dőlhet el, hogy egy kis település csapata ősszel a Ferencvárost, az Újpestet vagy éppen a Fehérvárt fogadhatja a saját pályáján.
A Magyar Kupa sorsolás nem egyszerűen technikai esemény. Ez az a pont, ahol a futball megszűnik kiszámíthatónak lenni. A kupa alapelve ugyanis kegyetlenül egyszerű: egy mérkőzés, továbbjutás vagy búcsú. Nincs visszavágó, nincs hosszú idő a javításra. Éppen ezért nem mindegy, hogy a golyókból milyen név kerül elő. Egyetlen húzás meghatározhatja egy klub bevételét, hangulatát, sőt időnként évtizedes emlékezetét is.
A sorozat szépsége abban rejlik, hogy nem csak az élvonal csapataié. A korábbi fordulókban megyei bajnokságokból érkező, NB III-as és NB II-es együttesek is szerepelnek. A lebonyolítás elején a földrajzi közelség még fontos szempont, így egy kiscsapatnak nem kell több száz kilométert utaznia egy hétközi találkozóért. Később, ahogy a mezőny szűkül, a merítés egyre nyitottabbá válik. Ilyenkor már nem csupán az ellenfél neve, hanem a pályaválasztó kiléte is komoly téttel bír.
A kupagyakorlatban az alacsonyabb osztályú csapatok sokszor otthon léphetnek pályára a nagyobbak ellen. Ez a hagyomány külön drámát ad a sorsolásnak. Egy NB III-as klubnak egy élvonalbeli ellenfél hazai fogadása nem csupán sportpillanat: belépőjegyekből származó bevétel, büféforgalom, helyi büszkeség, a gyerekeknek egy este, amit évekig mesélnek. Ha viszont idegenbe kell menni, az is felejthetetlen lehet. Egy kis csapat játékosai számára a Puskás Aréna vagy egy nagy múltú stadion gyepére lépni önmagában karriertörténet.
A nagycsapatok szemszögéből a Magyar Kupa sorsolása másképp néz ki. Ott a trófea a cél, és a sorsolás elsősorban arról szól, milyen csapdákat kell elkerülni. Egy idegenbeli, rossz talajú, lelkes hazai közönség előtti mérkőzés sokszor nagyobb kockázatot jelent, mint egy élvonalbeli rivális elleni találkozó. A vezetőedzők ilyenkor nem csak az ellenfél nevét nézik, hanem a körülményeket is, hiszen a kupában egyetlen rossz nap az egész szezon álmát véget vetheti.
Maguk a sorsolási események sem a szokványos sportesemények ritmusát követik. Általában a szövetség székházában, élő közvetítés mellett, korábbi labdarúgók vagy sportvezetők húzzák ki a golyókat. Aki még sosem látott ilyet, könnyen unalmasnak hinné. A közösségi médiában azonban ilyenkor felpezsdül az élet: klubok teszik közzé rövid videóikat, játékosok élőben reagálnak, szurkolók találgatják, ki lehet a következő ellenfél. Ez a pár perc sok csapatnál a szezon egyik legizgalmasabb pillanata.
Aki követni szeretné a párosításokat, általában a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos felületein és a nagyobb sportcsatornákon is gyorsan tájékozódhat. A klubok közösségi oldalai is azonnal közlik, kivel játszanak, így a hír pár percen belül eljut a szurkolókhoz.
Egy sorsolás nem attól jó, hogy papíron erős párosításokat hoz. A kiscsapatnak az a kedvező, ha hazai pályán kap vonzó ellenfelet. A szurkolóknak a derbi vagy a régi vetélytársak találkozója. A futballromantikusoknak az, ha egy megyei bajnok eljut egy első osztályú stadionba. Ugyanaz a párosítás egyszerre lehet üzlet, sporttörténet és családi emlék – éppen ezért érdemes a sorsolást nem csupán technikai aktusként kezelni.
Amikor tehát legközelebb kigurulnak a golyók, és a képernyőn egymás mellé kerül két csapatnév, érdemes egy pillanatra belegondolni, mi zajlik ilyenkor az érintett városokban. Valahol egy edző felírja egy papírra az ellenfél nevét. Valahol egy szurkoló szabadságot kér a munkahelyén. Valahol egy gyerek eldönti, hogy aznap este a lelátón a helye. A Magyar Kupa sorsolás pillanata éppen ezért nem a papírformáról szól – hanem arról, hogy a futballban mindig marad egy ajtó, amelyen a legkisebb is beléphet.