Idősek: Az idő minősége új jelentést kap

Hallgatni kellett a váróteremben ezt a párbeszédet két idősebb ember között: „Nekem ma kivételesen három programom is van” – mesélte a hetvenes évei járó nő, miközben megigazította elegáns sálját. „Éjfél után már kezdem, reggel jóga, aztán íróklub, délután pedig a digitális fotózás kurzusom.” A másik, hasonló korú férfi bólintott: „Nálunk a társaságunk egyre több európai várost tervez bejárni, most éppen Barcelona van soron.” Ez a jelenet távol áll a hagyományos „idősek élete” képétől. A modern időskor nem a varjúháj és a tévénézés szinonimája. Egyre inkább arról szól, hogyan tesszük értelmessé, változatossá és önállóvá az aranyéveinket.
Az Európai Kutatási Tanács azonban egyre több tanulmánnyal világít rá a társadalmi paradoxonra: miközben átlagosan hosszabb és egészségesebb éveink vannak nyugdíjasként, a mentalitás sok helyen kimarad az átalakulásból. A „te már öreg vagy” sztereotípia még mindig lehangoló módon hat sok ötven- és hatvanévesre is. A statisztikák azonban beszédesek: a magyarországi 65-74 éves korosztály több mint 40%-a rendszeresen sportol, közel annyian nyitottak a technológiai újdonságokra, mint a középkorúak.
A lényeges váltás nem a szórakoztatás, hanem a távlatok átértékelésében rejlik. Péteri Katalin gerontológiai szakértő rámutat az életidő újratervezésének szükségességére: „Nyelvtanfolyam, tanulmányút, civil tevékenység – ezek nem kizárólag az idősödő emberek programjai, hanem egy újféle időstratégia jelei. Olyan tevékenységek, amelyek önmagukban értéket képviselnek és nem csupán elfoglaltságot jelentenek.” Az egyéni identitás fenntartása válik életünk harmadik harmadának központi üzenetévé.
Az idősek új korának kulcsa azonban nem az állandó elfoglaltság, hanem pont az ellenkezője: a tudatos, személyes választásokra épülő időgazdálkodás. Arra, hogy mikor jó elkezdeni az újdonsült hobbiba fektetett energiát, és mikor kell észrevenni, hogy egy kávéházban olvasgatni jobban tölti fel az embert mint a túlságosan felgyorsuló napirend. A harmonikus időskor nem az épülő protokollú idősek napközi meséje, hanem egy bonyolult egyensúlyról szól: az élményszám és az élmény mélysége között; a függetlenség és a lemondás lehetősége között.
Ahogy a váróteremben beszélgető nő felállt, még hozzátette: „A lényeg nem az órák száma, hanem hogy valóban enyém legyen ez az idő.” Egyeseknek ez a megközelítés önzőnek tűnik. De vajon nem pont erre vágyunk mindannyian életünk minden szakaszában? Valójában ezért éri meg különösen figyelni az idősek alternatív életorvonalait: talán nekünk is tanulnunk kellene belőle, hogyan lehet az időt nem pusztán eltölteni, hanem tulajdonképpen birtokolni.